Mentőexpedíció a Marsra!

Mentőexpedíció a Marson

Mentőexpedíció a Marson

Az űrkutatás eredményei és az a tény, hogy az ember már eljutott a Holdra, változatos történeteket szült és ezt a rendezők sokszor szívesen meg is filmesítették. A mentőexpedíció a Mars bolygó fantasztikus körülményeit ecseteli részletesen.

A kutatók addig küszködtek, amíg mégis eljutottak a Marsra, hogy kutatásokat, méréseket végezzenek. A cél, hogy emberi kolóniát hozzanak létre, megalapítsanak egy nagyobb létszámú csapat életkörülményeit. Minden szépen a tervek szerint megy, csak egyszerre erős vihar keletkezik.

A NASA azonnali kiürítést rendel el és még azt sem engedélyezik, hogy kollégájuk, Mark Watney (Matt Damon) holttestét összeszedjék, akit a vihar nyílt terepen talált. Mindenki halottnak hiszi, pedig csupán az adó-vevő berendezése hibásodott meg. A űrcsapat hazatér, biztonságban megérkezik mindenki. Az egyedül maradt mérnök-botanikus rengeteg viszontagságon esik át, az életben maradásért minden tehetségét latba kell vesse. Végül kapcsolatba tud lépni a Földi irányító központtal és elindul utána a mentőexpedíció.