Gyorsan kötő beton az ideális választás
Amikor egy kerítést akarunk telepíteni olyan környezetben, ahol nem áll rendelkezésünkre többek között áram, akkor komoly problémával nézünk szembe. Az alapnak a kiásása nem okoz gondot, de a feltöltése megfelelő minőségű anyaggal már jelenthet némi fejtörést. A gyorsan kötő beton tökéletes megoldásként szolgál erre a kihívásra.
Amikor nincs különösebb statikai igénybevétel, ami azt jelenti, hogy nem történik az elem komoly megterhelése, olyan esetekben utolérhetetlen. A termék már teljesen kész, egyedül vízzel kell összekeverni. Ezt megtehetjük hagyományos módon keverővel vagy egy targoncában lapáttal.
A gyorsan kötő beton még erre sincs feltétlenül szükség, mert az is elég, ha beleöntjük a zsák tartalmának egy részét a későbbi helyére, ahhoz elegyengetés után kellő mennyiségű vizet töltünk, majd jöhet a következő réteg, amíg elkészülünk. A gyorsan kötő beton rászolgál a bizalmunkra, amit azonnal tapasztalni fogunk. Így már gyerekjáték a kerítésépítés, még a mező közepén is. Fordítsuk hasznunkra a modern technológia vívmányait!