Fényforrások régen és most

Változatos fényforrások

Változatos fényforrások

Amikor még nem volt folyamatos áramellátás, a munkafolyamatok és az otthoni élet is kicsivel nehezebb volt. Az áram hiánya számos területen nehezítette meg a munkát, így a fényforrások sem tudtak állandóan működni.

Az árammal működtetett fényforrások nagy hátránya, hogy csak megfelelő mennyiségű árammal üzemeltethetőek, nem úgy, mint a régebbi gyertyás vagy olajlámpás megoldások. Ugyan a régebbi világítórendszerek kevés fényt bocsájtottak ki és folyamatosan cserélni kellett őket, azonban bármikor és bárhol meg lehetett gyújtani.

A modern világba ez már elképzelhetetlen lenne, hiszen megfelelő erősségű áram és fény nélkül, szinte már élni se lehet. Nagyon sok munkafolyamat lett gépesítve, ezekhez pedig áram kell, valamint az otthoni berendezések nagy részéhez is.

A beltéri világítás mellett, a kültéri közvilágításnak is nagyon fontos szerepe van, mivel ennek hiányában az éjszakai közlekedés sokkal nehezebb lenne. A szerencse az, hogy ezek a fényforrások már nagyon sok helyen beszerezhetőek, legyen az elektromos vagy hagyományos berendezés.