A baba játékok fontos szerepe
Az újszülöttek legelőször a szűk környezetüket ismerik meg. A szülőket, akik mindig ott vannak körülöttük, ha pedig nem, akkor csak egy apró sóhaj és máris ott teremnek. Valamint az kiságyban jelenlevő játékokat, amelyek érdekes formákat, színeket, anyagokat mutatnak be a piciknek.
Ezért is kiemelten fontos, hogy a baba játékok kiválasztását ne hamarkodjuk el. Hiszen a baba játékok jelentik a kapcsolatot a külvilág fele, ezek váltják ki az első ingereket, így nem mindegy, hogy mi kerül először az apró, kutató szemek elé és az éppen csak fogni tanuló kezecskék közé.
Fontos, hogy tapintásra kellemes érzést kölcsönözzenek, formásak, szépek legyenek, ne okozzon gondot, ha valaki éppen meg szeretné kóstolni, hátha valami finomság jön ki belőlük és az sem árt, ha moshatóak, könnyen tisztíthatóak, mert a kicsiknél pillanatok alatt koszolódnak össze a dolgok.
Hiszen a baba játékok csak úgy kiröppennek a hordozóból, babakocsiból vagy beleugranak a tányérba, majd az étellel teli szájacskába. Nagyon huncut jószágok, így vigyázni kell velük!