Kabinbőrönd 55x40x20 cm és egyéb kivitelekben

kabinbőrönd 55x40x20

Kabinbőrönd 55x40x20

Bőröndvásárlás során mindig fontos kérdés a méret. Hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy a kiválasztott modellbe majd bele kell gyúrni a holmiinkat vagy éppen kényelmesen el fognak férni. Ha pedig repülővel utazunk, akkor még lényegesebb, hogy a kabinbőrönd 55x40x20 esetében mit jelölnek ezek az adatok, hiszen centire pontosan meg van határozva, hogy milyen táska vihető fel ingyen az utastérbe és milyen adható fel a csomagtérbe.

Sőt, ez sem egységes információ, mert a különböző légitársaságok más-más értékeket szabtak meg, tehát a kabinbőrönd 55x40x20 sem lehet mellettünk minden út során. Éppen ezért érdemes mindig utánanézni, hogy az adott cég milyen szabályok szerint dolgozik, különben a becsekkolás során kellemetlen meglepetés érhet.

Például a Ryanair a kabinbőrönd 55x40x20 változatát csak elsőbbségi beszállás esetén engedi fel ingyen, de ekkor egy 40x25x20 cm táskát is vihetünk mellette még magunkkal. Ennél a társaságnál alapvetően a 40x25x20 cm a maximum korlát, tehát ha ezzel szoktunk többnyire utazni, akkor inkább egy ilyet kell beszerezni.